Jó volt Szentgyörgyön korcsolyázni amíg lehetett, de most már sajnos nem lehet.
Az idén jobb volt, mint a tavaly, mert nagyobb volt a pálya és jobb volt a jég, vagyis nem törött, repedt olyan könnyen. Ám nem olyan jó odamenni a mogorva emberek miatt.
Vettünk egy jegyet két órára és bementem korcsolyázni, majd tíz percmúlva kiküldtek, mert pályatakarítás lessz. Addig amíg takarították a pályát kint faltam valamit, de még egy negyed óra múlva sem lehetett visszamenni. Amikor valahogy visszaengedtek már a két órából csak egy maradt a pályatakarítás miatt.
Ez szerintem egy nagy pénzcsalás. Megvesszük a jegyet és senki sem szól, hogy inkább vegyük a pályatakarítás után, hogy ne kelljen azt is megvárnunk a pályán kívül unatkozva és addig is telik az idő, mert ugye a jegyet két órára vettük.
Ezért nem szeretek oda menni és a vad korcsolyázók miatt, meg tavaly még a pálya közepén is volt egy nagy lyuk a mű jég lefagyasztó gép miatt.
De szerencse Uzonban is befagyott a Feketeügy holtárkának vize így ott is lehetett korcsolyázni, ami sokkal jobb. Jobb a társaság, kevesebben vannak és nincsenek olyan vad korcsolyázók.